Minden kutyás sport egy helyen

kutyás sportág választó

Kutyás sportok minden kutyusnak és gazdinak

Kicsi, nagy, sportos, komótos...?

Miért jött létre ez a honlap ?

  A honlap célja a kutyával végezhető sportok bemutatása olyan formában , hogy az információk alapján egy teljesen kezdő, laikus ember is el tudja dönteni ő tudná-e adott az sportot végezni, egyáltalán neki és kutyájának melyik sport lehetne a leginkább megfelelőbb. A kutyával való foglalkozás mindenkinek csak a hasznára válik, hisz a gazda kap egy jólszocializált, szófogadó kutyát, a környezetében élők pedig láthatják a sikeres kommunikációt.

    Igyekszünk olyan szempontokat is megemlíteni, hogy kinek milyen kutyával érdemes – vagy épp nem, vagy mennyi időt szükséges ráfordítani a felkészülésekre, adott sport eszköz szükségletei , illetve csapatban vagy egyénileg is végezhető  stb.   Természetesen a választás megkönnyítése céljából készítettünk egy kvíz kérdéssorozatot is – kérlek töltsétek ki . A sportok között van olyan ami főként a kutya veleszületett képességeit igényli ( pl őrző-védő hajlam ) , ami sajnos nem minden típusnál van meg .

 Az biztos , hogy eredményt csak szorgalommal lehet elérni !

 Bármely sport kezdete előtt szükséges a kutyát „bemelegíteni” a sérülések elkerülése végett !  

Igyekszünk olyan szempontokat is megemlíteni, hogy

  • kinek milyen kutyával érdemes, vagy
  • mennyi időt szükséges ráfordítani a felkészülésekre,
  • adott sporteszköz szükségletei,
  • csapatban vagy egyénileg is végezhető
  • adott sportág szépségei és buktatói, esetleges veszélyei
  • versenyzési lehetőségek vannak-e, stb.

    A honlapot hamarosan bővítjük minden olyan információval, elérhetőségekkel ami szükséges lehet a kutyás sportok bármelyikéhez: iskolák, felszereléseket forgalmazók, állatorvosok, eledelesek, rehabilitáció stb.  Aki szeretne a honlapon vállalkozásával, termékével megjelenni , kérjük jelentkezzen a megadott elérhetőségeken.   

      Rendezvények alkalmával legyen az kutyás vagy más jellegű, szükség van sátrakra . Ehhez nyújt  nagy segítséget a gyorsan , szerelések és eszköz nélkül felállítható rendezvénysátor. Forgalmazójuk az EXPODOM sátor webáruház   .http://expodom.hu Termékeikről itt tájékozódhat: http://gyorsan felállítható sátor                                                                   

     Fontos , hogy mindegy melyik sportra esik a választás  – a kutya egészségét mindig szem előtt kell tartani és ennek megfelelő mennyiségű és minőségű tréninget választani.

    Természetesen mindig jönnek létre újabb sportok, ezekkel is bővítjük majd a tartalmat. Amennyiben Ön tud olyan sportról, amelyik még nem szerepel a kínálatban, kérjük, jelezze felénk és intézkedünk.

 A SPORTOK LEÍRÁSAIT LENTEBB MEGTALÁLOD  .

A leírások alatt pedig témakörökre bontva mindazt ami a kutya tartáshoz szükséges lehet , partnereinket folyamatosan  töltjük fel. Újabbak jelentkezését is várjuk. 

Találd meg a mindkettőtök számára legmegfelelőbb sportágat!

Kutyás sportágválasztó kvízünk segít eligazodni a sok lehetőség között, hogy megtaláld azt a sportot, amelyiket mindketten kedvteléssel űztök akár napi szinten.

Találkozzunk a közösségi médiában is

Segítünk megtalálni a mindkettőtöknek megfelelő sportágat

Kattints az alábbi képekre a részletekért:

Obedience

Szeretsz együtt játszani kutyáddal és új dolgokat kipróbálni? Nektek való ez a sportág, ha: keverék kutyád van, kutyádnak nincs törzskönyve, fajtatiszta kutyád van törzskönyvvel …

Nyomkövetés

A nyomkövetés gyakorlatilag a valós életből átvett dolog amit valaha a bűnüldöző szervek alkalmaztak. Egy személy által hátrahagyott lépésekből álló nyomon eljutni az eredeti személyhez – a kutya szaglási képességének segítségével.

Agility

Szükséges hozzá egy eleven, örökmozgó, könnyen motiválható, kézben tartható kutya és egy sportos, gyorsan futni és reagálni tudó Gazdi.

Coursing

A coursing a szemmel – és nem a szaglással – vadászó kutyák sportja. Napjainkban ez elsősorban az agárversenyzés egyik módja és nagyszerű lehetőséget nyújt arra, hogy az agarak szabadon kiélhessék űző-, hajtóösztönüket.

Dog dancing

Minden korú, nemű és fajtájú kutyának elérhető és nyitott sportág. Lényegében zenére történő táncos engedelmes munka, különféle nehézségi osztályokba szétbontva.

Körpályás agárverseny

Az agárpályás versenyzés egy sprint futás, ahol egy előre kialakított kör alakú ,különböző, de viszonylag rövid távon futnak a kutyák.

canicross ikon

Canicross

A canicross sportág alapvetően futó-terepfutó sport kutyások számára. A kutya és az ember együtt fut egy rugalmas szárral összekötve.

IGP munkakutya sport

Az IGP munkakutya sport a kutyás sportok Forma 1. versenye Az IGP sport az elhivatott, kitartó gazdák sportja! Jól teljesíteni csak azok tudnak akik időt, energiát és pénzt áldoznak a fejlődésre és tanulásra.

Terelés

A terelés kiváló lehetőség a kutya és a gazda közötti kapcsolat fejlesztésére, hiszen azt tanulják meg mindketten, hogy a legősibb ösztön intenzív hatása alatt hogyan kell eredményesen együttműködni, és ez később, más szituációban is hasznos lehet.

bikejöring

Bikejöring/Dogscooter

A canicross (kutyás terepfutás), a bikejöring (kutyás terepkerékpározás) és a dogscooter ( kutyás tereprollerezés) a szánhúzósportokhoz (sleddogsport, mushing), azon belül is az egy- és kétkutyás dryland kategóriákhoz tartoznak.

Skijöring

A skijöring a kutyás húzósportok egyik téli ágazata, ahol a versenyző sífutva követi az őt húzó kutyáját. Csakúgy, mint a többi kategóriában, a kutya itt is húzóhámot visel, s egy rugalmas pórázzal van az emberhez kötve.

Retrieversport

A retrieverek alapjában vadászkutyák, lövés utáni munkát végeznek. A vadászat mellett létrejött egy szabadidős tevékenység, sport, melyben egy apport tárggyal, az úgynevezett dummy-val dolgozunk.i ipsa, dolores cupidi.

HDR

Mi a Hard Dog Race alapítói és szervezői valljuk, hogy az Állatvédelmi Törvény betartásán túl, ami minden kutyatartó és állampolgár kötelessége, a kutya nem „csak” egy élőlény.
Társ-állatunk, barátunk, családtagunk. https://harddograce.hu/ki-az-a-hard-dog-race/

bikejöring

Hooper

A Hoopers minden típusú és korú kutya számára kíméletes de ugyan akkor alapos mozgást jelenthet, miközben távolról erős kontakt van végig a gazdával.

KNPV

A KNPV, a Holland Királyi Rendőrkutyás Egyesület , egy civil szervezet. Az egyesület rendőrségi és szolgálati kutyák kiképzésére jött létre több, mint 110 évvel ezelőtt. A KNPV-nek több szakosztálya van, ezek közül a leghíresebb a politiehond (rendőrkutyás) részleg.

Magasugrás

Magasugrásból kétféle változat van : Egyiknél csalitárgyért ugrik fel a kutya , a másiknál lécek fölött kell átugrania.

Standardsúlyhúzás

Maga a standard súlyhúzás Amerikából indult . Eredetileg a szánhúzókutyák húznak szánt sok-sok km-en keresztül. Itt 496 cm-en kell a kutyáknak húzniuk, a kezdéstől (feszes húzószárral ).

Falmászás

Kutya és gazdi arra törekszik, minél magasabbra lógatott csalitárgyat (harapópárna) fogjon meg a kutya és tartson minimum 3 mp-ig. A csalitárgy alja számít eredménynek, vagyis, hogy hány centiméterre esik a földtől.

Távolugrás

A kutyának a versenyben egy távolugró pályán kell minél messzebbre ugornia. A kezdő távolságot a gazdi határozza meg, sikeres ugrások után a távot 10 centinként lehet emelni (minimum 10, de lehet több is).

Vadászat

A vadászat gyakorlatilag egy nagyon szoros és összehangolt együttműködés a kutya és gazdája között. Az ok ugyan többféle lehet , de nézzük kicsit más szemmel is meg ezt a tevékenységet .

Futópad

A futópad szóra legtöbbünknek az az elektromos futópad jut eszünkbe, amit sokan hasz-nálnak otthon, edzőtermi edzésre. Az ilyen futópad főleg emberi használatra készül, de létezik kutyák számára gyártott is.

bikejöring

Puller

Mi is az a puller? Van akinek csak egy játék, másoknak egy kiképzőeszköz, egy versenysport, vagy akár mind a három egyszerre. Maga a puller eszköz két darab lila karikából áll, ami több különböző méretben elérhető a kutyák méretétől és habitusától függően...

Mentő, kereső kutyák

A mentőkutyázás igazából nem első sorban sport, inkább életmentő tevékenység .... van olyan ágazata ahol magát az embert keresik , van ahol a biztonsága, egészsége érdekében történik a speciális keresés.

Frisbee

A frisbee az egyik legjobb mozgásforma embernek és kutyának is, több féle kategóriában, szinte mindenki megtalálhatja a magának és a kutyájának való kategóriát! Gyakorlatilag egy speciális korong eldobásából és visszahozásából áll.

Flyball

Az egyetlen kutyás csapat sport ahol két párhuzamos pályán egyszerre mindig 2 csapat mérkőzik meg egymással, 4-4 kutyával!

bikejöring

Rally obedience

Ennek a sportnak a szépsége abban rejlik, hogy a kutya és a kutyavezető végig kommunikálhatnak munkájuk során. A Rally Obedience sport egy több állomásból álló akadálypályán zajlik.

Mondioring

Ez a tiszta fejű kutyák sportja, ahol a feladatok sikeres végrehajtásához szükség van önálló gondolkozásra, alkalmazkodásra, kitartásra, erőre, és kontrollálhatóságra.

Iron Dog

Ez a sport az amerikai bulldogok tenyésztéséhez "szükséges" bár a mai világban már eltért a céljától. Maga a sport Amerikából indult, ahol feltérképezték a bulldogok ősi mivoltjának azaz a bikaelfogásnak, terítésnek sportba átvezetett erejét.

Handler

Nem elég egy szép kutya a győzelemhez ! Azt profin felvezetni is tudni kell, kihangsúlyozva a kutya előnyös tulajdonságait. Ezt teszi a Handler 🙂

bikejöring

Fékezőernyős futás

A fékező ernyős sprint futás egy kiváló edzésforma, de akár versenyeket is lehet rá szervezni. "Ember futók" is használják erőnléti edzésekhez

Mantrailing

A mantrailing - magyarul személykövetés - egy adott személy nyomának követését jelenti, a keresett személytől származó szagminta alapján.

Szarvasgombászás

A sportág képviselőjétől még várjuk a leírást.

Szánhúzás

A sportágképviselőjétől még várjuk a leírást

bikejöring

Treibball

Ez is egyfajta terelés csak nem élő állatokat terel a kutya hanem nagy gumilabdákat.

Barn Hunt

Ez is egy vadászati forma , nevezhetjük tesztnek is, de megrendezett körülmények között és nincs igazából megölés csupán meg kell találnia a vadat a kutyának.

Új sportág

Üzenj ha valami még nincs fent ! Intézzük 🙂

A bemelegítés fontossága: lemerevedett izmokkal hirtelen megerőltető mozgást végeztetni a kutyával egyenesen hozza magával a sérülés lehetőségét!

Az edzés végeztével levezető sétáltatás is szükséges! Csak ezek után kell és szükséges a kutyát megitatni.

Vannak sportok melyek végrehajtása közben velejáró történés az agresszió jelenléte is. Ezek azok a sportok ahol a kutya őrző-védő képességeit is használják, fejlesztik. Ez sem ördögtől való és a való életben ezekre a kutyákra szükség van. Az ilyen képzésben résztvevő egyedek utódai lehetnek alkalmasak olyan szolgálati feladatok ellátására, amelyek biztosítják a civilek számára pl. a biztonságos utazás feltételeit, esetleg terrortámadások elhárításában vesznek részt. Az ilyen kutyák akár életük árán is végrehajtják a feladatot – ő nem tudja, de ezzel sokak életét mentheti meg. Ennek tudatában mindjárt más szemmel lehet látni az olyan munkálatokat, amiben a felkészítési folyamat zajlik.

A kutyás sportokvégzéséhez sok egyéb szükséges:

Az alapozástól a világversenyekig

Kezdjük az elején: beszerzel egy édes kis kölyök kutyát. "Mit csináljak vele, hogy lefáradjon és ne szedje szét a házat? " Engedelmességi munkát, nyomkövetést, őrző-védő gyakorlatot .... de ha nem ilyen típus akkor inkább agility, hoopers, dogdancig, fresbee, puller, obedience, flyball .... de ha a szükségesnél még strapabíróbb a kiskutya akkor akár iron dog, mondioring, knpv is jó lehet neki. Van még néhány speciális dolog de úgy gondolom ott már a gazdának fanatikusnak kell lennie, de menjünk csak szépen sorjában. Irány az orvos, oltások beadatása. A kölyök eszik is bőségesen - tehát eledelt is keresel - melyiket mennyiért stb. Később elindulsz kutyaiskolába járni vele , amihez szükséges sportágtól függően sok vagy rengeteg eszköz, az autód is átalakul kutyaszállításra alkalmassá, nagyobb és biztonságos box kell az utazáshoz. Nyáron mennél nyaralni, de kutyával hová ? vagy néküle? hova adjam be őt? Az aktív kutya akár amíg te dolgozol neki lát a lakást átrendezni , néha jól jöhet egy napközi , vagy udvari tartás esetén egy biztonságos kennel. Ezekhez a nagyon fontos dolgokhoz is megpróbálunk segíteni minél bővebb tájékoztatást adni. Várjuk mindazok jelentkezését akik szeretnének felkerülni a listába, tevékenységüktől függően akár több helyre is.

Állatorvosok

Kutyaiskolák

Felszerelések

Boxok, kennelek

kutyapanziók, napközik

kutyás szálláshelyek

kutyás strand, kutyaúszás

Egészségmegőrzés, Fizioterápia

Kozmetikák

Tenyésztők

Mi az ami nincs még ? Küld el , felrakjuk

Kipróbálod?

Találd meg a mindkettőtök számára legmegfelelőbb sportágat kutyás sportágválasztó kvízünk segítségével!