Vadászat

Kotorék és kopós vadászati formákról ejtünk szót a leírásban.

      Vadászat csakis szabályozott keretek között, hivatalos vadászok általi szervezésben lehetséges ! Veszélyes is lehet, valamint engedélyekhez kötött tevékenység.  Mind az embereknek mind a kutyáknak vizsgázni szükséges. Laikus eleinte nézőként vegyen részt egy vadászaton, a megfelelő szabályokat betartva. A látottak alapján a kutyás el tudja dönteni, hogy ő és kutyája fizikailag és mentálisan alkalmas lehet-e egyáltalán erre. Általában hajnali kezdéssel zajlik egy esemény, valahol jó távol a településektől, gyakran nagyon nehéz terepen kell órákon át haladni, akár esőben , hidegben ….cseppet sem könnyű és nem is mindenkinek való. Nem titok, ez egy élet-halál harc gyakorlatilag. Bár a vadászok igyekeznek a vadat a lehető legkevesebb fájdalommal  leteríteni, szükségtelen szenvedéstől megkímélni – mégis egy állat kiírtása a cél.

    A vadászat   nem csupán az állat lelövése. A vadászoknak mérlegelni kell, hogy esetleges befogással, áttelepítéssel  orvosolható-e egy állat által okozott kár. Illetve az is a feladatuk, hogy a vadállományból kiszűrjék azokat a példányokat melyek tovább szaporodás nem megfelelő irányba vinné adott populációt – ez kb olyan mint a tudatos tenyésztés, csak a jó és egészséges gének maradjanak meg. Feladatuk továbbá a vadásztársaság területén lévő vadállomány védelme is akár vadorzóktól, akár kóbor kutyáktól. Rendszeresen kérik az erdőben túrázókat , hogy kutyáikat csak pórázon vezessék, ne érje őket baleset sem  az ott élő állatoktól sem  ha vadat hajtana és egy arra járó vadász emiatt kilőné.  A póráz mindig olyan hosszúságú legyen, hogy kanyargós út esetén mindig látótávolságon belül legyünk ! Nagyon sok probléma  oldódna meg ha a kutyával túrázók ezt betartanák.  De természetesen a kiengedett kutyák számára sem életbiztosítás egyedül az erdőben futkározni.  Őket ha tetszik ha nem, ha vadat üldöz a vadász joggal kilőheti !  A vadásztársaság feladata az erdő rendben tartása, az ott élő állatok etetése téli időszakban, itatása – különösen szárazabb időszakokban.          Természetesen van a vadászatnak egy olyan oldala is , amikor pénzért lehetőséget vásárol valaki, hogy egy vadászat alkalmával ő lőhesse ki az év trófeáját. Lehet ezen sokan megbotránkoznak, de az ilyen bevételekre is szüksége van a vadásztársaságnak. Ezekből  lesz finanszírozva a következő évi pl fácánpopuláció, hisz a keltetés, csibék gondozása is költségekkel jár. Az erdő karbantartásához pedig emberek kellenek, gépekkel – ez is költségeket vonz maga után. Költség pl az erdei utak mentén kihelyezett padok asztalok legyárttatása is, ezért is kérik, hogy azokra vigyázzanak . Vannak olyan helyek ahol a megsérült vadállatokat ápolják – ha lehetséges később visszahelyezik őt az eredeti élőhelyére. Előfordulhat olyan is amikor ha szükséges akár életük végéig ott tartják és gondozzák. Van amelyik már nem lenne képes ismét a vadonban megélni, de a génállománya szükséges és így újabb populációkhoz lehet felhasználni őt mesterséges megtermékenyítésekhez.

Mivel az eredeti leírás igen hosszú, így kivonatolva  lett a szövegből .

KOTORÉKVADÁSZAT:

     Ugyan ki ne ismerné ezeket a vagány kis fickókat; éljenek bárhol a nagyvilágban, a belvárosi aszfalton vagy a vidéki majorságban, a terrierek népes családjának tagjai ugyanazzal a hetykén felcsapott farokkal, szemtelenül vidám tekintettelállandóan tettre és újabb csínyekre készen követik gazdájukat és varázsolnak mosolyt minden kutyabarát arcára, időtlen idők óta. Azaz… Bár már az elsőévezred folyamán is fel-felbukkannak homályos leírások kistestű, föld alatt is dolgozó kutyákról, maga a “terrier” kifejezés (mely itt feltehetően inkább vadászati alkalmazást, mintsem fajtát jelöl) legelső írásos emléke 1359-bôl maradt ránk, Gace del la Bigne normandiai poéta vadászatról szóló költeményéneksorai közt. A következő évszázadokban  említést tesznek a rókavadászattal kapcsolatosan kistestű, a rókát a fölalá is követni tudó, erre a célra képzett apró termetű kutyákról.

     A róka (és borz) vadászatának indoka eltérő volt a nemesség és a köznép körében. Míg előbbi célja a szórakozás, sport volt, utóbbi a háziállat-állományát védte a ragadozóktól. S bár céljuk talán különbözött, az eszközhasonló: kistestű, bátor, elszánt kutyákból formálódtak a mai terrierek ősei Anglia területén. Az angol terrierek aztán a világ minden részén elterjedtek és méltán lettek népszerűek; megtalálták helyüket a vidéki gazdaságokban, az előkelő negyedekben és sajnos a háborúslövészárkokban is, mint az elszaporodottpatkányok legfőbb és ezért igen nagyra becsült ellenségei. De megtalálták helyüket legfőképpen ott is, ahova eredendően születtek: a vadászatban.  A terriereknek igen sokféle fajtája alakult ki, néhány legnépszerűbb közülük: Foxterrier , Parson Jack Russel terrier, Welsh terrier, Border terrier, Bedlington terrier, Jagd terrier, tacskók és aki nem fér be a kotorékba pedig szívesen tenné az Ír és az Airedale terrier. A felsorolt fajták képviselőinek közös tulajdonsága: képesnek kell lenniük a kotorékmunka elvégzésére.

     Magyarországon a kotorékvadászat két fő vadja a róka és a borz.

    A róka: ez a macskaszerűen mozgékony, intelligens és rendkívüli módon alkalmazkodóképes kutya-féle ragadozó. Szaporodási időszakban fácáncsibe, fogolycsibe, nyúl fióka, őzgida vagy akár vadmalac egyaránt megtalálható a zsákmánylistáján; a természetvédelemnek a földön fészkelő védett madarak (pl.túzok) és egyéb védett állatok esetlegesfogyasztása miatt okoz fejtörést, az állattartók pedig mióta világ a világ, folyamatosharcban állnak vele.

  Az európai borz:  eurázsiai elterjedésű, szintén rendkívül alkalmazkodóképes, a ragadozók rendjébe tartozó, mégis mindenevő életmódot folytató nagytermetű menyétféle. Nem ritka a 20 kg-os testtömeget elérő vagy azt meghaladó példány. Táplálkozásából adódóan mind a mezőgazdasági kultúrákban ,mind pedig a földön fészkelő madárfajokállományában képes károkat okozni.

     A róka és a borz állományának gyérítése elsősorban apróvadas területeken kiemelkedő fontosságú, ez történhet lőfegyverrel, csapdázással, valamint kotorékozás által. Természetesen ideális esetben a három módszer kiegészíti egymást. A kotorék maga tulajdonképpen egy földalatti járatrendszer, egy vagy több nyílással. Lehet egy bejárattal rendelkező csőszerű járat, vagy labirintus szerűen, több szinten és akár többszáz négyzetméter alapterületen elhelyezkedő bonyolult járatrendszer. Nem ritka, hogy ugyanabban a várban róka és borz is tartózkodik egyszerre.            A kotorékvadászat hazánkban legális vadászati mód. Fontos: – a vad keresésére, felkutatására, valamint elfogására csakolyan vadászkutya alkalmazható, amelyet igazoltan vadászatra képeztek.  A kotorékhoz érve a kutyák általában egyértelműen jelzik, hogy bent van-e a lakója .  Ha a kutya bemegy akkor ha van bent bármi állat az általában megpróbál kijutni valamelyik járaton.  Legálisan lehet vadászsolymászt alkalmazni az elkapáshoz (jellemzően szirti sast képeznek erre a feladatra ki ), vagy agárral  lehet  elkapatni ( Magyarországon jelenleg csak magyar agár használatához van  lehetőség adva). Előfordul azonban, hogy “se tőled, se hozzád”: állóháború alakul ki a föld alatt. Ilyenkor bizony nincs más hátra, fülelni kell, hogy pontosabban be tudjuk azonosítani a mélyben történő akciót. Ma már ilyen esetekben is gyakran használnak a kutya nyakán jeladót a gyorsabb  és pontosabb helymeghatározás érdekében. Ha a kutya nem hajlandó vagy nem tud kijönni a kotorékból, mert vadat fogott, megsérült, vagy akár beomlott a járat, nincs más választás: ásni kell, hogy a felszínre hozhassuk minél hamarabb …. mert a kutya életébe is kerülhet ha nem igyekszünk. Ha a vad végjáratban, vagy úgynevezett végkatlanban van, vagyis más-fele elmozdulni már nem tud és a kutyának sincs helye kimozdítani őt onnan, a kutyafeladata, hogy folyamatos ugatással, csipkedéssel helyben tartsa, míg kétlábú társai odafentről meg nem érkeznek. A vad terítékre hozatala nem a kutya feladata. A kutyához érkező ásós vadászok járatot eltömik, a kutyát kiemelik az aknából majd a vadat gyors tiszta lövéssel terítékre hozzák. Érdemes ezután a végjáratot, katlant ellenőrizni, megeshet, hogy nem egy róka vagy borz lapult benne. A borz nagyon ritkán ugrik, ásása gyakorlatilag a fent leírtak szerint zajlik. Ha megtámadják, kemény ellenfél, ezért vadászatához kitartó, intelligens kutya szükséges. Hajlamos elásni magát, hatalmas karmai segítségével szinte úszik a puhahomokban, így gyakorlatilag pillanatok alatt el tud tűnni a rutintalan kutya elől.

     A vad elejtését követően kis barátunkat azonnal leápoljuk, szemeit kimossuk, esetleges sérüléseit kitisztítjuk és fertőtlenítjük. Igen , megsérülhet a kutya is!

      Létezhet kazalba rakott szalmabálákban is hasonló vadászat mint a kotorék esetében.  Érdemes a kutya nyakára jeladót tenni, mivel a kazal nagy, akár több róka is lapulhat a belsejében és a kutya akár szorult helyzetbe is kerülhet. Jeladóval gyorsabban behatárolható éppen hol tartózkodik a kazal belsejébenés ha kell hamarabb a segítségére lehet a gazdája.

       Kotorékkutyánknak érdemes megtanítani az apportírozást is. Hasznos tudás, ha például a lőtt szajkónkat kell megkeresnie vagy a csatorna túlpartjára esett récénket elhoznia. Ugyanígy érdemes vércsapára is bevezetni. Ha véreb nem is válik belőle soha, egyszerű sebzések után keresésére alkalmas lehet.

      Végül, de nem utolsósorban, a terrierek és tacskók remekül helytállnak disznó hajtásokban is, legtöbbször ők adják a hajtókutyák “derékhadát”. Válasszunk is bármilyen fajtát bármilyen munkafázisra, mindenképpen érdemes megtekinteni a szülőket munka közben. Ez hatványozottan igaz, ha leendő vadásztársunkkal kotorékozni szeretnénk. Legyenek bármilyen hangzatosak a címek, kiállítási vagy versenyeredmények, ha a tenyésztő nem hajlandó éles munkában, kotorékvadászat közben megmutatni kutyáit, kezdjünk gyanakodni. A kotorékkutyát nem lehet képezni. Be lehet megfelelően vadászni, akár el is lehet rontani, de akarata ellenére rávenni, hogy akár órákon áthelytálljon a nála esetlegesen többször akkora ellenféllel szemben a föld alatt – arra nem. Erre csak az a kutya képes, ami öröklötten rendelkezik az ehhez szükséges tulajdonságokkal. Egy kotorékkutya munkatulajdonságait bírálni, értékelni kizárólag élesmunkák sorozata alkalmával lehet.

/Szőcs Tímea/

 KOPÓSVADÁSZAT:

        Magyarországon a vadászkutyás berkeken belül a vaddisznós (hajtó) kutyákkal foglalkozók az egyik legkevésbé elismert szakterületnek számítanak. Kétségkívül, hogy a vadászati módok közül a vaddisznóhajtóvadászat az, amelyiken a legtöbb nem éppen odavaló, vagy csak nem megfelelően felkészített eb szerez könnyebb, vagy súlyos sérüléseket, vagy egész egyszerűen csak nyoma vész.

        Volt és van egy magyar kutyafajta, amit kifejezetten nagyvadak vadászatára tenyésztettek, egy szenvedélyesvadász, akit az idők során a talpas körme tett óvatossá, a kárpáti bicskás leleményessé, gyors és fordulékony, aki térkép és iránytű nélkül is remekül tájékozódik: az erdélyi kopó.

      A fajtát hajdanán nagyvadvadászatára tenyésztették és használták, az idők során a különböző vadászati módoknak megfelelően alakították, míg elérte jelenlegi formáját és rendeltetését. A kopós vadászat néhány egyed szoros együttműködéséből álló tevékenység, amely a vad megkeresésére, megindítására és puskavégre hajtására irányul. Senki ne gondolja, hogy mert egy kopó gazdája, rendelkezik egy remek vaddisznóskutyával. Ahhoz, hogy kutyánk kiválóan dolgozó vaddisznós kopóvá váljék, elengedhetetlen a megfelelő felkészítés, utána pedig az évek alatt kialakuló rutin, ami tapasztalatom alapján egyedtől függően 50–100 vadásznap, valamint 3–4 éves életkorra alakul ki.

      A felkészítés során az alap fegyelmi gyakorlatokon túl, két nagyon fontos fegyelmi elemben kell megfelelni ahhoz, hogy kutyánk a vadászat rendjét ne zavarja meg.

     1, Másik a vadászaton résztvevő kutyákkal szemben agresszivitást nem mutathatnak, hiszen sok esetben a kutyáknak egymással kell együtt dolgozni. Sok esetben már a keresésiszakaszban is vegetációval borított területen, hallótávolság határán dolgozik a kutya, sokkal több önállóságot várunk el tőle, a vadat bátran, rámenősen ugrasztani kell, majd hangos űzőhangot adva lehetőleg a puskássorig hajszázni, onnan pedig rövid idő alatt a hajtóvonalra visszaérni, és folytatni a vadbúvó helyek lekeresését. Ez a fajta munka fizikailag is igen megterhelő, egy-egy vadásznap alatt kutyáink a tereptől, a „vadbőségtől”, erőnléttől és rutintól függően 20–40 km-t tesznek meg, mindezt ugyan így végig a vadászat 3-4 napja alatt. A vaddisznós kutyákra munka közben rengeteg veszély leselkedik, nagy a sérülésveszély, azok az egyedek melyek túlságosan fogósak, rámenősek, azaz vakmerőek általában nem hosszú ideig használhatók. Léteznek ma már védőfelszerelések a kutyák testére , de ezzel gyakorlatilag az ösztönösen öröklött óvatosságot  ölik ki belőlük és ezek az egyedek már kevésbé adnak át ilyen tartalmas géneket az utódaiknak.

     2, További felmerülő probléma egy vaddisznóhajtáson, hogy vannak kutyák, amelyek a hajtás, vagy a nap végén nincsenek meg, elvesznek, lemennek a térképről. A kutyát már kölyök kortól kezdődően engedni kell, hogy ösztönéből fakadóan  tudja és gyakorolja be a tájékozódást  , nagyobb messzeségek esetén is , valamint ne várjon a gazdától segítő hívó szót. ő figyelje merre mozog a gazdája amikor terepen vannak. Természetesen léteznek már nyomkövető nyakörvek, melyek segítségével könnyen meg lehet találni az elkóborolt ebet , de ezzel ha a segítségére sietünk ….szintén az ösztönkészletét csökkentjük. Kivéve amikor a megtalált sebzett vad mellet marad, hisz ilyen esetben nem kell a gazdájához visszatérnie. A kutya hangadással is jelez, hogy ott a vad és ő ott várja a gazdáját.

/Vágvölgyi Balázs/